Mai névnap

Időjárás

Családi kirándulás Őrbottyánba

2019. május 17. péntek

Április 5-én, pénteken délután családi kirándulást rendeztünk Őrbottyánba, Gombos Miklós harangöntő műhelyébe.

Ebéd után indultunk a parkolóból, szülők és testvérek lelkes csapatával kiegészülve. A mester már várt, és harangozással köszöntött minket.

Először a harangöntés történelmi hátteréről hallhattunk előadást, majd a harangöntés folyamatával ismerkedtünk meg. Ezután körülnéztünk a műhelyben. Nagy szerencsénkre szemtanúi lehettünk egy harang „születésének”, azaz láthattuk a harangöntést. Ezt a harang nagyságától függően hetek, hónapok előkészítő munkája előzi meg. A harangöntés folyamata pár percig tartott, és fantasztikus látvány volt.

Végül megnéztük az udvarra kihelyezett harangokat, majd harangszó mellett búcsúztunk Gombos Miklós mestertől, akinek köszönjük a gyerekek életkorához szabott, érdekes előadását.

Köszönjük Szigeti Mónikának a lelkes szervező munkát, az emlékezetes délutánt!

 

Juhászné Szeitz Szilvia osztályfőnök és a 2. osztály