Mai névnap

Időjárás

Csodás nap a Csodák Palotájában az ötödik osztállyal

2019. július 3. szerda

Az ötödik osztállyal első közös kirándulásunkon csodák felfedezésére indultunk a Csodák Palotájába június 7-én reggel. Egy nagyon tartalmas és izgalmas napot töltöttünk együtt.

A Csodák Palotájában sok érdekesség várt bennünket, elsőként egy látványos, igazán érdekes fizikai kísérleten vehettünk részt, ahol különféle fizikai kísérleteket láttunk. A kiállításon kipróbálhattunk sokféle fizikai törvényt megmagyarázó játékos kísérletet, többek között felfeküdhettünk a szöges ágyra.

Bár azt hiszem, legnagyobb élményt a 9D-s mozi jelentette mindazoknak akik vállalták ezt a nem mindennapi próbát. A mozi során többek között mozgott a szék alattunk előre-hátra, jobbra-balra, vízpermet ért bennünket dinoszaurusz csontok repültek felénk. A lányok hatalmas sikongatások közepette nézték végig a vetítést. A fiúk egy része azt tekintette kihívásnak, hogy megpróbálták sikítás nélkül végig élni ezt a mozis élményt. Jót szórakoztunk.

 

A csodák után levezető játékként, a Hajógyári sziget játszótere felé vettük az irányt. A sziget csúszda parkja és játszótere igazi játék és móka, vidámság volt a fák hűvösében. Hazafelé egy finom, hűsítő fagylalttal zártuk a napot Fóton a fagyizóban. Hogy mennyire volt csodás, élménygazdag napunk, és mitől vált azzá, arról a gyerekek beszámolói tanúskodnak. Örömmel osztom meg az Ő gondolataikat a kedves olvasókkal:

„Az egyik legjobb élményem a 9D mozi volt. Az volt benne a legjobb, hogy nagyon sok minden volt benne: vízpermet, villám, illat. Ez volt az eddigi legjobb élményem. A csúszdapark jelentette a másik élményt, mert hatalmas csúszdák voltak és nem voltak sokan.”

„A legjobban az tetszett a pénteki napban, hogy együtt volt az osztály, együtt játszott a fészekhintában és Marika néni is velünk hintázott.”

„A körmozi volt a legjobb, mert még sosem voltam ilyenen és érdekes volt a levetített film.”

„A csúszdák a játszótéren és ami nagyon jó volt, az osztályközösség, hogy ennyire összetartott az osztály.”

„Nagyon jó volt, de sajnos hamar vége lett. A 9D mozi volt a legjobb, izgalmas és szép, nagyon kellemes volt, amikor ránk jött a víz, és mindenki visított. Nagyon jó kirándulás volt.”

„A legjobban a csúszdapark tetszett, mert nagyon sok játék és csúszda volt, de az egész kirándulás nagyon tetszett!”

„Az előadás volt a legjobb, mert érdekes volt.”

Lajtosné Dudok Mária, osztályfőnök