Mai névnap

Időjárás

Osztálykirándulás 4. osztály

2019. július 3. szerda

Kétnapos osztálykiránduláson vettünk részt Nőtincsen immáron ezen felállásban utoljára, hiszen a következő tanévtől már felső tagozatosokként kirándulnak majd tanulóink új osztályfőnökük vezetésével.

Egy emlékezetes utolsó közös kirándulást szerveztünk a nőtincsi Seholsziget Élményparkba. A Lókos-patak partján, az erdő szélén található park remek természetközeli programjai bővítették közös élményeink, emlékeink tárházát.

A Madártanösvényen végig haladva információkat gyűjthettünk az erdőben előforduló madarakról. Az előző napi eső áztatta föld csúszóssága azonban alaposan próbára tett minket. Nagyon nehéz volt a domboldalon állva maradni. Többen elcsúsztak, de szerencsére ez senkinek nem szegte kedvét. Sőt, segítő kezet nyújtva egymásnak segítettek, majd a nehézségeken túljutva nagyokat kacagtak a sáros nadrágok, kezek, lábak láttán.

A Madártanösvény megpróbáltatásait az Erdei játszótéren hevertük ki. Boszorkányhintán száguldottak, fonott csónakhintán „repültek”, gömbhintán forogtak tanulóink, akik hordozható hangszóróval kihangosított zenével tették még élvezetesebbé a játékot.

 

 

A játszótér után következett az állatbarátok kedvenc programja, az Állatsimogató. Bárányok, kecskék, törpemalacok, nyuszik várták, hogy a negyedikeseink simogassák, etessék, dédelgessék őket. Nehezen lehetett elcsalni a gyerekeket a következő programra. Azonban mikor odaértünk, nagy izgalommal foglaltak el egy hajót.

A Pán Péter Játszóház ugyanis egy fából épített vitorlás volt, ahol a gyerekek egy órán át csúszhattak, mászhattak, kedvükre játszhattak a labdarengetegben.

A sok játék után kézműves foglalkozáson vettünk részt. A munkadarabunk elkészítéséhez a természet adta az alapanyagot. Fakarikákból állatkákat készítettek.

Az első nap záró programjaként születés- és névnapi bulit tartottunk kiegészítve egy „Ki mit tud?” vetélkedővel. A jó hangulathoz hozzájárultak a fellépők produkciói. Dodó és Petike Láma koncertet tartott, Beni pantomimezett, felléptek az Angel Dance tánccsoport tagjai, Márta néni énekkarosai énekeltek. A buli végén az egész osztály slágereket énekelt és azokra táncolt. A nyári születésűek és a névnapjukat nyáron ünneplők természetesen ajándékot is kaptak.

A buli után mindenkinek jól esett az esti zuhany, azonban az álmot nem hozta el a szemekre. A szálláshelyünk közelében lévő tóban a békák hangos koncertet adtak, ez sem szolgált segítségül a gyors elalváshoz. Hangos nevetések, kuncogások, fiúk-lányok incselkedése tarkította a békakoncertet. Az Álomtündér aztán nagy sokára csak elszórta az álomport, ami nem tartott egyeseknél túl hosszú ideig, mert reggeli hat órakor már voltak, akik hangjukkal megelőzték a kakukkot. Ez a kuncogás, a békák, majd a kakukk és a csacsi hangja ébresztette az alvókat.

 

 

A második napon vaddisznóra és nyúlra vadászhattak a tanulók. Természetesen csak fából készült állatokról volt szó, amiket íj és nyíl segítségével kellett eltalálni. Voltak, akik nagyon ügyesen ráéreztek és könnyedén eltalálták az állatokat.

 

Az íjászat után kisvonattal indultunk útra, hogy a természet szépségeiben gyönyörködjünk, ugyanis a kisvonat a közeli tó mellett haladt el. A dombos, kanyargós út egy szakaszán hullámvasút érzésünk támadt, amit hangos sikítással jeleztünk is. A nyugodtabb részeknél énekszó kíséretében zötykölődött a vonat. Olyan élvezetes út volt, hogy szívesen mentünk volna újra. Ebédünk elfogyasztása után ki az állatsimogatóba, ki az erdei játszótérre tért vissza, hogy a hazautazásig eltöltse a maradék kis időt.

 

 

Élménydús két napot töltöttünk együtt, és remélem, a fényképeket visszanézve mindenki jó szívvel gondol vissza ezekre a napokra. Kívánom, hogy a következő négy tanév során még sok hasonló jó élményt szerezzen az én szeretett volt osztályom.

 

Nagyné Szabó Mónika, osztályfőnök