Mai névnap

Időjárás

Rendhagyó hon- és népismeret óra a csomádi faluházban

2019. november 20. szerda

Iskolánkban a történelem tantárgyon kívül, hon- és népismeret órákon is részt vesznek tanulóink ötödik és hatodik évfolyamon. 

Ennek a tárgynak a keretében egy időutazás keretében megismerkedhetnek diákjaink nagyszüleink, dédszüleink korával. Milyen házakban éltek, milyen ételeket fogyasztottak, milyen ruhákat viseltek, milyen ünnepeik, szokásaik voltak, hogyan ünnepelték a karácsonyt, húsvétot, családi alkalmakat.

 

Fontosak a hagyományok, a múlt megismerése, amely összeköt a jelennel. Az ötödik osztállyal minden évben először lakóhelyünkkel foglalkozunk, településünk történelmével, helyi népszokásokkal, népviselettel, ünnepi szokásokkal, épületekkel.

 

Kihasználva a csodás októberi időjárást, látogatást tettünk Esztergály Mihály sírhelyénél, az evangélikus templomban majd a faluházban. A faluházban bemutatta nekünk Lidi néni, (Peja Győzőné) hogyan éltek Csomádon 100 évvel ezelőtt, milyen volt a berendezése a szobának, konyhának, milyen eszközöket használtak. Kipróbálhatták egy pólyásbaba ringatását, ezt a fiúk is örömmel megtették.

 

A legnagyobb meglepetés a körbevezetés után következett, ugyanis terülj, terülj asztalka fogadott bennünket az udvaron. Az asztalon frissítőkön kívül palacsinta és különleges sütemény, ún. boldogi virág (Boldogon ilyen süteményt vitt a kismamának a keresztmama.) várta a nemcsak tudásra éhes diákokat. Hálás szívvel köszönjük még egyszer a szlovák önkormányzat képviselőinek ezt a fogadtatást, amellyel maradandó élményt szereztek nekünk.

 

Köszönet érte Lidi néninek; Márta néninek, (Sinkó Lászlónénak) és Jakab Mari néninek, hogy ilyen vendégszeretettel és örömmel fogadtak bennünket.

 

Lajtosné Dudok Mária szaktanár