Mai névnap

Időjárás

Szelek havának (április hó) iskolai eseményei

2019. május 17. péntek

Egyéni és osztályfényképezéssel indítottuk a hónapot az 1-7. évfolyamon.

Másodikos és harmadik osztályos tanulóink Mesekiállításon jártak a Csomádi Művelődési Házban, ahol mesehősökkel és óriás bábokkal találkoztak.

 

 

Másodikosaink látogatást tettek az őrbottyáni harangöntőnél, továbbá Fabula bábelőadáson is részt vettek. (Részletes tudósítást külön olvashatnak ezekről az eseményekről.)

 

 

Április 8-12. között csatlakoztunk a Digitális Témahéthez, melynek keretében igen színes és változatos programokon vehettek részt tanulóink.

3D-s vetítésen természetfilmet nézhettek alsósaink, míg felsős tanulóink a csillagászat érdekes és változatos világába látogathattak 3D-ben.

 

 

Felsőseink a vetítés mellett - virtuális szemüveg segítségével - egzotikus tájakat kereshettek fel. Külön köszönetet szeretnénk mondani a Csomádi Önkormányzatnak, hogy anyagi támogatást nyújtottak ehhez a programhoz!

 

 

5-8. osztályos tanulóink nagyon érdekes és hasznos ismereteket hallhattak Fülöp Hajnalka internetes szakértő vetített előadásában, amely „Az internet biztonságos használatáról” szólt. Az elhangzott információk többsége pedagógusainknak is újdonság volt, ami nem meglepő a „kütyük” világának rohamtempóban történő fejlődését ismerve!

A Digitális Témahét zárásaként, Lauer Zoltán, iskolánk csillagász-pedagógusa vetített előadással varázsolta el alsós és felsős tanulóinkat, melynek keretében virtuális utazással felkerestük naprendszerünk bolygóit és holdjait.

 

 

A Magyar Költészet Napjáról kétféle módon is megemlékeztünk:

  • legtehetségesebb és legaktívabb tanulóink szavalóversenyen vettek részt a Csomádi Művelődési Házban, illetve
  • iskolai diákönkormányzatunk meghirdette a „POSZTOLJ EGY VERSET!” felhívását, mely arról szólt, hogy mindenki tegye ki kedvenc versét az iskolaépületben, valamint annak környezetében: folyosón, faliújságon, aszfaltkrétával a járdán, stb.

Nagyon érdekes volt végigböngészni az egyének-, illetve az osztályközösségek által kitett verseket. Több esetben nagyon szép, a költeményhez illő illusztráció is készült.

Bemutatkoztak legfiatalabb kosárpalántáink is ebben a hónapban. Dr Varga Kálmán edző úr nagy odafigyeléssel és szaktudással formálja alsósaink kosárlabdás ismereteit már ősz óta, így jött létre ez a házi bemutató foglalkozás az érdeklődő szülőknek, illetve alsó tagozatosainknak.

 

A tavaszi szünet előtt zajlott le az elsős beiratkozás. Öröm volt átélni iskolánk töretlen népszerűségét, ami – többek között – abban is megmutatkozott, hogy sok, más településen élő szülő is iskolánkba szerette volna beíratni tanköteles korúvá váló gyermekét. Ezeket a szülői igényeket nem tudtuk kielégíteni, miután csak egy első osztály indítására van tárgyi és személyi feltételünk.

 

Április 18-23. között „kitört” a tavaszi szünet, amelynek ideje alatt lehetőség nyílott úgy a tanulóknak, mint a pedagógusoknak egy kicsit kikapcsolódni, feltöltődni a tanév végi hajrá előtt.

 

A szünetről visszatérve befejeződött az 5-8. évfolyamos tanulók NETFIT (Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt) felmérése. A felmérés adatainak összesítése után az érintettek megtekinthetik majd, hogy a korosztályra jellemzően hol helyezkedik el az adott tanuló fittségi szintje: az egészséges fittségi teljesítményértékek mellett (egészségzóna) – teszttől függően – további egy, illetve két zónát (tartományt) tartalmaz (“fejlesztés szükséges” és „fokozott fejlesztés szükséges” zóna).

 

Április utolsó napjaiban még két esemény történt: a 8. osztályosok tablófotózása, valamint a 2019/2020. tanév tankönyvrendelésének véglegesítése és lezárása.

 

Varga László intézményvezető