Névadónk

Esztergály Mihály életútja

Evangélikus lelkész, főesperes, akinek nevét az iskola, egy róla elnevezett alapítvány és egy utca viseli falunkban. A Pest megyei Péteriből érkezett hozzánk 1835. december 1-jén. Ő volt a gyülekezet 6. lelkésze. Negyed századot szolgált Csomádon. 1860. július 1-jén halt meg, itt is temették el. Rendkívüli tudású, sokat olvasott, tág látókörű, hazáját és népét rajongásig szerető lelkipásztor volt. Halála után 400 kötetes magánkönyvtárát 1862-ben Cegléden, az esperességi közgyűlésen sorsjegyekért kisorsolták. Felbecsülhetetlen szolgálatot tett falunkban a magyar nyelv tanítása és megtanulása, az olvasás és a kultúra meggyökereztetése terén. Az ő ideje alatt kezdődött a magyar nyelv használata az istentiszteleti alkalmakon, a magyar nyelv tanítása az iskolában. Rendelete így szólt: „Az iskolai tanítók, kivált tót vagy német helyeken, a magyar nyelv tanítására szorítkozzanak, és senkit se vegyenek föl iskolai tanítónak vagy segédnek, aki nem tud tökéletesen magyarul." Az olvasás megtanításával, a könyvek megszerettetésével bizonyára a kultúrálatlanságot kívánta felszámolni. Nem volt olyan iskola, gimnázium a megyében abban az időben, melynek ne lett volna tagja.Tevékeny hazaszeretetét példázza, hogy 1848-ban nem sajnálta odaadni ágyúk öntésére az 1810-es tűzvész után újonnan vásárolt harangokat. Kapcsolatai voltak Kossuth Lajossal is. Szolgálati ideje alatt az egyházközség anyagilag is megerősödött, a lelki élete elmélyült. Ezekben az években hozták rendbe a templomot, rendezték be úgy, ahogy ma is látható. Mindeddig az evangélikus templom falunk egyetlen műemlék épülete. 1838. telén a Duna jeges áradása elmosta Petrovics István szabadszállási mészárszékét és lakóházát. Emiatt Sándor nevű fia (Petőfi Sándor) a tavaszi vakációra nem mehetett haza az aszódi evangélikus gimnáziumból. Erre az időre, 1838 virágvasárnapjától húsvétig terjedő hétre a főesperes parókiájára hívta, és családjába fogadta az egyébként távoli rokonát. Ifjabb Esztergály Mihály Petőfinél egy osztállyal lejjebb tanult az aszódi iskolában, a főesperes édesanyja is és Petőfié is a felvidéki Liesnóról származó Hrúz család tagja volt. Ez a meghívás kedves figyelmesség volt és minden bizonnyal nemcsak az iskolai barátság és a rokoni kapcsolat vonzza Csomádra a kis Petőfit, hanem a papi ház meleg, segítőkész légköre is. A találkozás emlékét a Petőfi-kő őrzi a lelkészlakás kertjében.