Mai névnap

Időjárás

Őszi papírgyűjtés

2017. november 22. szerda

Amint arról már korábbi számokban is olvashattak a kedves olvasók, iskolánkban hagyomány, hogy évente két alkalommal papírhulladék gyűjtés szervezünk diákjainknak. 

Ezzel a programmal kettős célt szolgálunk. A gyűjtéssel hozzájárulunk környezetünk védelméhez és a befolyt összegek az osztályok osztálypénzét gyarapítják, amellyel egy-egy kirándulás programja is finanszírozható. Idén ősszel október 18-án tartottuk őszi papírgyűjtésünket. A viszonylag késői időpont ellenére csodás időjárásnak örvendhettünk. Délután már 2 óra előtt gyülekeztek a szülők és gyerekek, hogy leadhassák papírkötegeiket, egészen este fél 7-ig megállás nélkül mértünk és pakoltunk, két konténert sikerült teljesen megraknunk. A megmaradt papírt a másnap reggel érkező 3. konténerbe rakodtuk be a felsős gyerekekkel. Így ismét sikerült 17 tonna papírt összegyűjtenünk. A verseny eredményeiről a következő lapszámban adunk tudósítást.

 

Nagy öröm látni, ahogy kicsik és nagyok lelkesen gyűjtik, talicskázzák, pakolják a konténereket. Ezúton is szeretnék még egyszer köszönetet mondani minden kedves szülőnek, diáknak, pedagógusnak, akik bármilyen formában is hozzájárultak ehhez az eredményhez. Köszönjük a lelkes támogatást, munkát, türelmet! Köszönöm a Polgárőrség munkáját, hogy minden évben segítenek nekünk a program ideje alatt a forgalom irányításában.

 

Lajtosné Dudok Mária (szervező pedagógus)