Mai névnap

Időjárás

Őszi papírgyűjtés

2018. november 10. szombat

Amint arról korábbi lapszámokban is olvashattak a kedves olvasók, iskolánkban hagyomány, hogy évente két alkalommal papírhulladék gyűjtést szervezünk diákjainknak. Ezzel a programmal kettős célt szolgálunk, gyűjtéssel hozzájárulunk környezetünk védelméhez és a befolyt összegek az osztályok osztálypénzét gyarapítják, amellyel egy-egy kirándulás programja is finanszírozható. Idén ősszel október 5-én tartottuk őszi papírgyűjtésünket. 

Ebben az akciónkban közel 16 tonna papírt sikerült összegyűjtenünk, köszönhetően a támogató szülői háttérnek és a gyerekek lelkes munkájának.

 

Nagy öröm látni, ahogy kicsik és nagyok lelkesen gyűjtik, talicskázzák, pakolják a konténereket (csaknem 4 konténert pakoltunk tele papírral). Idén különösen sok segítséget kaptunk a szülői munkaközösségtől, akik komoly feladatot vállaltak a program megszervezésében és lebonyolításában. Külön köszönet illeti meg őket.

 

Továbbá, szeretnék még egyszer köszönetet mondani minden kedves szülőnek, diáknak, pedagógusnak, akik bármilyen formában is hozzájárultak ehhez az eredményhez. Köszönjük a lelkes támogatást, munkát, türelmet! Köszönöm a Polgárőrség munkáját, hogy minden évben segítenek nekünk a program ideje alatt a forgalom irányításában.

 

Az összesítés után az alábbi eredmények születtek. Szeretettel gratulálunk az eredményekhez!

 

helyezés

osztály

összes papír

egy főre eső mennyiség

I.

5. osztály

3267,5 kg

155,6 kg

II.

6. osztály

1160,25 kg

116,03 kg

III.

4. osztály

3062,5 kg

113,43 kg

IV.

1. osztály

1935 kg

107,5 kg

V.

8. osztály

2451 kg

98,04 kg

VI.

3. osztály

1685,5 kg

73,3 kg

VII.

7. osztály

1041 kg

47,32 kg

VIII.

2. osztály

548,25 kg

30,46 kg

 

Lajtosné Dudok Mária

diákönkormányzatot segítő pedagógus