Mai névnap

Időjárás

Tavaszi papírgyűjtés

2019. június 20. csütörtök

A korábbi lapszámokban már olvashattak arról a hagyományról a kedves olvasók, hogy évente két alkalommal papírhulladék gyűjtést szervezünk diákjainknak.

Ezzel a programmal kettős célt szolgálunk, a gyűjtéssel hozzájárulunk környezetünk védelméhez, valamint a befolyt összegek az osztályok osztálypénzét gyarapítják, amellyel egy-egy kirándulás programja is finanszírozható.

Idén tavasszal május 2-án tartottuk tavaszi papírgyűjtésünket. Sajnos, az idei akcióban csak közel 9 tonna papírt sikerült összegyűjtenünk, de így is nagy öröm volt látni, ahogy kicsik és nagyok lelkesen gyűjtik, talicskázzák, pakolják a konténereket.

Mostani alkalmunkban különösen sok segítséget kaptunk a szülői munkaközösségtől, akik komoly feladatot vállaltak a program megszervezésében és lebonyolításában. Külön köszönet illeti meg őket. Továbbá szeretnék még egyszer köszönetet mondani minden kedves szülőnek, diáknak, pedagógusnak, akik bármilyen formában is hozzájárultak ehhez az eredményhez. Köszönjük a lelkes támogatást, munkát, türelmet! Köszönöm a Polgárőrség munkáját, hogy minden évben segítenek nekünk a program ideje alatt a forgalom irányításában.

Az összesítés után az alábbi eredmények születtek.

Szeretettel gratulálunk az eredményekhez!

 

helyezés

osztály

összmennyiség

egy főre eső mennyiség

I.

4. osztály

3662 kg

135,6 kg

II.

6. osztály

1008 kg

91,6 kg

III.

1. osztály

1049,75 kg

58,3 kg

IV.

5. osztály

1184,25 kg

56,4 kg

V.

8. osztály

1075 kg

43 kg

VI.

3. osztály

787,25 kg

32,8 kg

VII.

7. osztály

483,75 kg

20,16 kg

VIII.

2. osztály

250,5 kg

13,9 kg

 

Lajtosné Dudok Mária, diákönkormányzatot segítő pedagógus