Mai névnap

Időjárás

Újra „PontVelem” használtelem- és – újításként – használt mobiltelefon-gyűjtő verseny

2013. november 15. péntek

Kedves Tanulók és Szülők!

 

Intézményünk az elmúlt két évben már sikeresen szerepelt az országos „PontVelem” elemgyűjtő programban.

 

A program lényege:

 

Az iskolába behozott elemekért (használt mobiltelefonokért) járó kuponok felhasználásával szerzett pontokat a tanulók egy virtuális „PontSzámlán„ gyűjthetik és kezelhetik, abból kisebb-nagyobb ajándékokat vásárolhatnak a „Pontboltban”, természetesen csak a testi-lelki fejlődésüket szolgáló, erőszakmentes termékek és élménylehetőségek közül. Ezzel a program szervezői a környezettudatos viselkedésen túl a pontokkal, mint fizetőeszközzel való gazdálkodásra, virtuális „bankszámlakezelésre”, a jól végzett munka után járó díjazás értékére tanítják játékos formában a tanulókat. Az összegyűjtött használt elemeket az iskola egy 2006 óta „élő” Hulladék begyűjtési megállapodás alapján a rendeltetési helyükre szállíttatja. Emellett a program honlapján a diákok további hasznos ismereteket, további pontgyűjtésre alkalmas feladatokat, akciókat találhatnak. (További információk szerezhetők a www.pontvelem.hu honlapon.)

 

A 2011/2012-es tanévben iskolánk a program I. helyezettje lett a „legtöbb használt elemet gyűjtő” kategóriában, III. helyezett lett az „egy diákra jutó gyűjtött elem mennyisége” kategóriában.

 

Demény Lili az akkori második osztály tanulója a programon belül megszervezett „Last Minute Kalandtábor verseny” egyik győzteseként egyhetes kalandtáborban vett részt.

 

Iskolánk a verseny díjazásaként 50 000Ft-ot nyert, amelyet a környezet védelmével, a fenntartható fejlődés biztosításával kapcsolatos taneszközre fordított.

 

A 2012/2013-as tanévben iskolánk újra a program I. helyezettje lett a „legtöbb használt elemet gyűjtő” kategóriában, II. helyezett lett az „egy diákra jutó gyűjtött elem mennyisége” kategóriában.

 

Demény Lili a harmadik osztály tanulója egyéni kategóriában II. helyezést ért el, így a programon belül megszervezett „Nemzetközi Kalandtábor verseny” egyik győzteseként újra egyhetes táborozáson vehetett részt.

 

Iskolánk a verseny díjazásaként 250 000Ft-ot nyert, amelyet a környezet védelmével, a fenntartható fejlődés biztosításával kapcsolatos eszközökre fordított.

 

Iskolánk jelenleg a IV. helyen áll az iskolák versenyében az egy főre jutó mennyiség kategóriájában és IV. helyen az összes gyűjtött mennyiség tekintetében.


Az egyéni versenyzők közül pillanatnyilag Bíró Regina 4. osztályos tanuló a 9. helyen áll.

 

Az idei verseny újítása, hogy a verseny két kategóriában kerül meghirdetésre:

 

1. Használtelem-gyűjtés

2. Használt mobiltelefon-gyűjtés

 

Mindkét kategóriában az alábbi versenyekben vehetünk részt:

 

ISKOLÁK KÖZÖTTI VERSENY:

Két kategóriában díjazzák az iskolákat:

Jutalmazzák azt a 3 iskolát, ahol a legtöbb használt elemet/mobiltelefont gyűjtötték a tanév során. Jutalmazzák azt a 3 iskolát, ahol a begyűjtött használt elemek/mobiltelefonok súlya/száma egy diákra vetítve a legmagasabb (összes kg, vagy db/diákok száma).

 

DÍJAZÁS (elemgyűjtés)

Az iskolák közötti versenyben nyerhető díjak mindkét kategóriában:

1. helyezett: 150 000.- Ft

2. helyezett: 100 000.- Ft

3. helyezett: 50 000.- Ft

 

DÍJAZÁS (mobiltelefon-gyűjtő verseny)

Az iskolák közötti versenyben nyerhető díjak a Samsung felajánlásának köszönhetően, mindkét kategóriában:

 

1. helyezett: 150 000.- Ft értékű Samsung vásárlási utalvány

2. helyezett: 100 000.- Ft értékű Samsung vásárlási utalvány

3. helyezett: 50 000.- Ft értékű Samsung vásárlási utalvány

 

OSZTÁLYOK KÖZÖTTI VERSENY

Jutalmazzák azt a 3 osztályt, ahol a legtöbb használt elemet/mobiltelefont gyűjtötték a tanév során. A versenyben való részvételhez az osztály regisztrált létszámának el kell érnie a 15 főt. Egy osztály csak egyszer regisztrálhat és csak egy díjat nyerhet.

 

DÍJAZÁS (elemgyűjtés)

A nyertes osztályok az osztálykiránduláshoz izgalmas helyszínekre nyernek belépőjegyeket. A helyszínek kiválasztását a nyertesekkel egyeztetik.

 

DÍJAZÁS (mobiltelefon-gyűjtő verseny)

A nyertes osztályok eljuthatnak a Samsung gyárába (Jászfényszaru), ahol különleges dolgokkal ismerkedhetnek meg. Az utazáshoz a buszt is biztosítják.

 

EGYÉNI VERSENY


Jutalmazzák azt az 5 diákot, aki a legtöbb használt elemet/mobiltelefont gyűjtötte a tanév során. Az egyéni versenyen való részvétel feltétele, hogy a verseny ideje alatt legalább 10 érvényes regisztrációval végződő meghívást kezdeményezzen a diák.

FONTOS: Ha egy diák kupont rögzít az osztályának vagy egy csoportnak, a csoport részére rögzített pontok nem számítanak az egyéni versenybe. Az egyéni számláról történő vásárlás értéke NEM csökkenti a versenybe számító pontokat.

 

DÍJAZÁS (elemgyűjtés)


A nyertes diákok részt vehetnek nyáron az egy hetes, kétnyelvű (angol-magyar) nemzetközi kalandtáborban (http://www.campz.net)

 

DÍJAZÁS (mobiltelefon-gyűjtő verseny)


A nyertes diákok az alábbi nyereményeket kapják a Samsung felajánlásának köszönhetően:

1. helyezett: 150 000.- Ft értékű Samsung vásárlási utalvány

2. helyezett: 100 000.- Ft értékű Samsung vásárlási utalvány

3., 4. és 5. helyezett: 50 000.- Ft értékű Samsung vásárlási utalvány

 

Az iskolák közötti, osztály és egyéni verseny lezárásának időpontja: 2014. május 9.

 

A verseny lezárását követően, a tanév végéig folyamatosan gyűjthetik a diákok a használt elemet és telefonokat, beválthatják kuponjaikat, de ez már nem számít bele az adott tanévi iskolák közötti versenybe.

 

FONTOS: Kupont csak komplett használt mobiltelefonért adhatunk (lehetőleg az akkumulátort is tartalmazza). Alkatrészek és tartozékok is behozhatók, de azért kupon nem jár.

 

A gyermekek egyéni gyűjtése folyamatos, a gyűjtött pontjaikat a következő tanév során is elkölthetik.


Sikeres gyűjtést kívánunk!

 

2013. november 12.

Kelemen Ildikó
szervező pedagógus