Mai névnap

Időjárás

Mozgással létrejött szerencse az őszi napsütésben!

2019. október 17. csütörtök

A Magyar Diáksport Szövetség szeptember 27-én közös mozgásra hívta az ország iskoláit az Európai Diáksport Napján.

Ehhez a kezdeményezéshez mi is csatlakoztunk, amelynek keretében a követező sportprogramokat szerveztük meg:

  • hagyományos diáksport napi futás (2019 m)
  • legalább 120 perces aktivitás.

 

 

Az első három órát a pénteki órarend szerint megtartottuk, majd az osztályok 11 órától gyülekeztek az iskolaépület előtt, hogy részt vegyenek az eseménysort indító 2019 méteres futáson. A diákokat évfolyamonként indítottuk a balesetek elkerülése végett. A résztvevőknek az alábbi útvonalat kellett teljesíteniük: Irtvány utca – Napsugár utca – Kossuth utca 115. (fordító) – Napsugár utca – Irtvány utca az iskoláig. A távot teljesítők célba érkezéskor tombolaszelvényt kaptak (valamint egy szorgalmi ötöst testnevelésből!).

 

 

A futást követően a fakultatívan választható sportprogramokat 9 helyszínen bonyolítottuk le, helyszínenként 1-1 felügyelő tanárral. Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy minden lehetséges módon kedvezzünk a 6-14 éves tanulói korosztály érdeklődésének, illetve lehetőségeinkre is legyünk figyelemmel.

Az alábbi mozgáslehetőségek közül választhattak a gyerekek:

  • zsinórlabda
  • labdarúgás
  • kosárlabda
  • asztalitenisz
  • „kalandozás” a játszótéri mászókákon
  • ugrálás a trambulinon
  • ugrókötélhajtás
  • hula-hopp karikázás
  • tollaslabdázás

 

 

Minden helyszínen egy diáknak minimum 10 percet kellett mozognia ahhoz, hogy tombolát kapjon.

 

 

13 órakor tartottuk a nagy izgalommal várt tombolahúzásunkat. Az önkormányzat anyagi támogatása révén számos tárgynyeremény várta a legaktívabbakat és legszerencsésebbeket.

 

 

Közel hatvan tárgynyereményt sorsoltunk ki:

  • a focilabdáktól a gumilabdákon át a zsebpecákig;
  • a kisautóktól a babákon át az ugrókötelekig;
  • a görkorcsolyától a sportmezen át a tollasütőkig, stb…

A tombolahúzás után "visszazökkentünk" a péntek délutáni normál munkarendbe.

 

 

Köszönettel tartozunk az önkormányzat anyagi és erkölcsi támogatásáért, hogy ilyen sikerrel tudtuk megrendezni ezt az eseményt!

 

Varga László intézményvezető, testnevelő