Mai névnap

Időjárás

Versenyezni jó!

2020. január 23. csütörtök

Iskolánk felső tagozatából 8 fő vett részt 2019. december 3-án a Kőrösi matematika tehetségfejlesztő versenyen, Dunakeszin. Az utazásban nagy segítségünkre voltak a gyermekek szülei, akik autóval vitték diákjainkat a helyszínre.

A verseny hangulatáról Lajtos Márton Zsombor számol be Önöknek:

„A rendezvény elején volt egy nyitóünnepség. A versenyt szervező tanár mondott egy nyitóbeszédet, majd egy tanuló hegedűjátékát hallgattuk meg. Ezután mindenki bement a kijelölt terembe és egy szűk 5 perc maradt a verseny kezdetéig. Osztálytársammal felidéztük a tavalyi verseny eseményeit, beszélgettünk egy kicsit.

Kézhez kaptuk a feladatlapokat és a verseny elkezdődött. Egy óránk volt megoldani az öt feladványból álló feladatlapot. Az elején nehezebben ment, de utána kezdett felülkerekedni bennem az előző matematikaversenyek rutinja és egyre „könnyebbé” váltak a feladatok. Viszont volt egy, amihez nem tudtam még hozzákezdeni sem. Utólag kiderült, hogy nem voltam ebben egyedül.

Lejárt a hatvan perc. Beadtuk a feladatlapokat és összepakoltunk, hogy indulhassunk vissza Csomádra. Még váltottam pár szót a versenyzőkkel, majd hazaindultunk.

Összességében tetszett. Olyan matematikaverseny volt amilyennek kellett lennie. Mivel ez egy tehetséggondozó verseny, nehéz volt. De szép eredménnyel tértünk haza, így nem panaszkodhatok.”

 

Én pedig büszkélkedni szeretnék az eredményekkel, ha már Marci szerényen eltitkolta azokat: az ötödikesek között Lajtos Angelika 1. helyezést ért el, Varga Brúnó 5. lett. Hatodikosaink Gellén Arlett 6., Ladjánszki Emma 12., hetedikeseink Béki Márton 10., Zimmerman Áron 13., nyolcadikosaink Lajtos Márton Zsombor egy ponttal lemaradva a dobogóról 4., Brieska Laura 8. helyen teljesített.

Első közös versenyünk jó hangulata arra ösztönöz minket, hogy jövőre újra lelkesen képviseljük iskolánkat a megmérettetésben.

 

Lajtos Márton Zsombor (8. osztályos tanuló) és Balogh Edit (kísérő és felkészítő pedagógus)