--- Járványügyi intézkedések ---
Iskolánk idei pályaorientációs napját egy szombati munkanapra szerveztük. Az alsó és felső tagozat külön-külön szervezte meg az első 4 tanítási órát érintő programjait. Előre egyeztetett meghívott előadók segítettek eligazodni az egyes szakmák/hivatások területein.
December 11-én szerdán a Lázár Ervin Program keretében a harmadik osztály ingyenes színházi előadáson vehetett részt Vácon a Dunakanyar Színházban.
December 6-án iskolánkba is ellátogatott a Mikulás.
A gyerekek izgatottan várták a találkozást, és egy kis műsorral köszöntötték. A Télapó osztályról-osztályra járt a krampuszaival, és kiosztotta a csomagokat.
A karácsony közeledtével, nagy készülődésbe fogtunk. Az ajándékok kitalálásán és megvalósításán túl, úgy gondoltuk miért ne készíthetnénk magunknak is valamit :)
2019. december 1-jén a csomádi általános iskola képviseletében 10 fő 1. osztályos kislány köszöntötte a falu időseit a számukra megrendezésre kerülő ünnepségen.
November 29-én születés- és névnapi osztálybulit tartottunk, az osztályban, amelyen alsós hagyományaink folytatásaként, megünnepeltünk mindenkit, akinek a névnapja, vagy születésnapja az őszi hónapokra esik.
Természetismeret tantárgyból az ötödik osztályosok nemrégiben a szarvasmarháról tanultak.
Minden évben összegyülekeznek az általános és középiskolák diákönkormányzat elnökei, hogy megbeszéljék az elmúlt év eseményeit és az aktuális problémákat, kérdéseket.
A kérdőívet, az alábbi linkre kattintva lehet megnyitni: szülői_igényfelmérés.pdf