A hosszú és csapadékos nyárelő után, ragyogó napsütésre ébredtünk június hetedikén. Kora délelőtt, a József Attila utcai buszmegállóból Volánbusz járattal indultunk Szentendrére egy budapesti átszállás közbeiktatásával.
Ez a régi vicc többször eszünkbe jutott, amikor szerveztük a 7. osztály kirándulását.
Június 7-én − gyönyörű, napfényes időben − az iskola aulájában gyülekeztek a hatodikosok.
Az ötödik osztállyal első közös kirándulásunkon csodák felfedezésére indultunk a Csodák Palotájába június 7-én reggel. Egy nagyon tartalmas és izgalmas napot töltöttünk együtt.
Kétnapos osztálykiránduláson vettünk részt Nőtincsen immáron ezen felállásban utoljára, hiszen a következő tanévtől már felső tagozatosokként kirándulnak majd tanulóink új osztályfőnökük vezetésével.
A harmadik osztályosokkal június 7-én Nőtincsre, a Seholsziget Élményparkba kirándultuk. Nagy örömmel indultunk útnak, hiszen már nagyon év vége van, s a sok tanulás után kell egy kis szusszanás.
MIÉRT VAN MA GYÁSZLOBOGÓ AZ ISKOLA FŐBEJÁRATA ELŐTTI ZÁSZLÓRÚDON?
Miért is?
Május első tanítási napján zajlott le a tavaszi papírgyűjtési akciónk. A két hatalmas befogadóképességű konténer csak nyelte-nyelte a papírkötegeket szinte megállás nélkül. Majdnem sikerült teljesen megtölteni a konténereket.
Végzős tanulóink számára, 2018. október 20-án kezdődött el a középfokú intézménybe történő felvételi eljárás hosszas, - mintegy féléves - folyamata, melynek során központi írásbeli felvételi vizsgát is tettek tanulóink.
--- Járványügyi intézkedések ---
A kérdőívet, az alábbi linkre kattintva lehet megnyitni: szülői_igényfelmérés.pdf