2019. május 7-én kedden délután a 4. osztályos tanulók orgonával díszítették a termüket. Felvették csinos ruháikat és lázas izgalommal készültek az édesanyák és nagymamák köszöntésére.
Tisztelt Szülők!
Az önök véleménye iskolánk működéséről elengedhetetlenül fontos számunkra. Tisztában kell lennünk azzal, mely területekkel elégedettek, illetve hol szeretnének változtatásokat látni.
A magyar költészet napját 1964 óta ünnepeljük hazánkban, József Attila költőnk születésnapján április 11-én. Ez alkalomból szavalóversenyt rendezett a csomádi Művelődési Ház minden érdeklődő számára.
Egyéni és osztályfényképezéssel indítottuk a hónapot az 1-7. évfolyamon.
Másodikos és harmadik osztályos tanulóink Mesekiállításon jártak a Csomádi Művelődési Házban, ahol mesehősökkel és óriás bábokkal találkoztak.
Április 12-én délelőtt, az iskola tanulói csillagászati előadáson vehettek részt.
A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon, 6. osztályosainknak egy kicsivel előbb fejeződött be a tanítás, miután igyekezni kellett a menetrend szerinti vonathoz.
Egyre többen érzik úgy, hogy legalább ezen a napon tenniük kell valamit környezetük érdekében. Az iskolánknak is célja a környezetünk fontosságának tudatosítása, ezért iskolánkban is megrendeztük a megemlékezést ápr. 17-én.
A „BOGÁNCS" Alapítvány felhívása
A „BOGÁNCS" Alapítvány kuratóriuma kéri az adózókat, hogy adójuk 1 %-ának felajánlásával ebben az adózási évben is támogassák az alapítványt, melynek fő célkitűzése a helyi Esztergály Mihály Általános Iskolában folyó pedagógiai munka és az ahhoz szükséges zavartalan működés támogatása.
• adószám: 18191585-1-13
• a kedvezményezett neve: „BOGÁNCS" Alapítvány a Környezettudatos Gondolkodás Terjesztéséért és Védelméért
Tisztelettel:
Stipka István az alapítványi kuratórium elnöke
Gál Szilvia, Mészáros István (kuratórium tagjai)
A Felső-Tisza-vidéki túra útvonalának bemutatása
2019. augusztus 4 -10. között (7 nap/6 éjszaka)
Részletekért kattintson ide.
--- Járványügyi intézkedések ---
A kérdőívet, az alábbi linkre kattintva lehet megnyitni: szülői_igényfelmérés.pdf